Helyzetértékelése kiváló, és valóban egy általunk kevéssé ismert korba vezet. Új szereplők és új lehetőségek – ezt kínálja az új helyzet.

Nem láthatunk azonban teljesen tisztán mindaddig, amíg nem vizsgáljuk meg, milyen vallások voltak akkoriban elterjedve Európában, és ezek milyen viszonyban voltak egymással?! Azt ugyanis ebből az írásból is láthatjuk, hogy a katolikusok elpusztítandó ellenséget láttak az ariánizmusban, csak az nem derült ki igazából most sem, hogy miért? Nos, a teljes igazsághoz tudni kell, hogy Jézus halála után hová lettek, és mihez kezdtek az apostolok? A katolikus verzióból ismert történet, az „Apostolok cselekedetei” ugyanis a zsidó rabbi: Saul-Pál fellépése után egyszerűen „megfeledkezik” róluk, Pünkösd után teljes egészében Pál tevékenységére koncentrál, és a Római Katolikus Egyház létrejötte gyakorlatilag az ő tevékenységén alapszik. (Jézus viszont kijelentette: Péter lesz az a kőszikla, amelyre az ő egyházát építeni fogja, ezért Pétert mégsem lehetett teljesen kihagyni a történetből. De mivel ő sohasem járt Rómában, mégiscsak Pálnak kellett úgymond a helyére állnia, így aztán az egész történet teljesen zavaros. (Ezért kellett azt hazudni, hogy mégiscsak ott járt.) A keresztény papi Breviárium viszont megírja, hogy Péter Edesszába, (Pártus Birodalom) Máté Etiópiába, Jakab Egyiptomba, András és Fülöp Szkítiába, Tamás és Bertalan Örményországba, Mezopotámiába, (akkoriban ezek is pártus területek voltak) mentek, szóval valójában tették azt, amivel a mester megbízta őket! Péter a Pártus Birodalomban meg is alapította azt a bizonyos egyházat. Ennek későbbi irányzatai lettek a manicheizmus, az ariánizmus és a nesztoriánizmus. Ezeknek közös jellemzői a következők voltak: Hittek a reinkarnációban, az Atya-Anya-Fiú Szentháromságban, az Isten és ember közötti közvetlen kapcsolatban, és a női egyenjogúságban! Rendkívül fontos továbbá, hogy (Jézus tanítása szerint) tiltották a pénzzel való pénzkeresést, azaz a kamatot! Ha tehát az igazi apostolok mást hirdettek, mint Saul-Pálék, akkor valaki nem mondott igazat!!! Ez az, ami nem derülhetett ki, és ezért kellett a más véleményen levőket eltüntetni!!! Az ariánizmus elterjedt egész Dél- és Nyugat-Európában, a manicheizmus Mezopotámiától a Kárpát-medencén át Bajorországig, míg a nesztoriánizmus ettől keletre Indiáig. Az V. században még Rómában is jóval több volt az ariánus, mint a katolikus! Azonban a katolikusok megnyervén ügyüknek a római uralkodókat, 391-ben pogánnyá nyilváníttatták az összes többit, majd betiltatták őket. A Corpus Juris Civilis (I. Justiniánus) 545-ben már kimondja, hogy a (katolikus) egyház ellenségei a császárságnak is ellenségei, ezért máglyán megsemmisítendők! Ekkor kezdődött az ariánus templomok lerombolása, ez folytatódott később a manicheus templomok falfestményeinek leverésével, és természetesen mindenütt az írások elégetésével. Nem igaz tehát az a félrevezető propaganda, miszerint a nem katolikus, úgynevezett „eretnek” vallások az „eredeti” katolikus irányzatnak csak apró részletkérdésekben eltérő változatai lettek volna, (ld. pl. Homousion kontra Homo-i-usion vita,) ezeknél sokkal jelentősebb eltérések, gyakorlatilag alapvető különbségek voltak közöttük, és az is nyilvánvaló, hogy nem a római katolikus volt az „eredeti”!

A hunok viszont szerintem manicheusok voltak, és ez a másik oka annak, hogy véleményemet megírom. Honnan tudom, hogy manicheisták voltak? Pothius, bizánci pátriárka megírta, hogy „a kijevi tourkok, (Álmosék) manicheista eretnekség hívei.” A kijevi „tourkok” hunok és szabirok voltak, ők lettek a későbbi „honfoglalók”. Azt is tudjuk, hogy Kijevet Álmos alapította, és ő építtette a Szt. Illés székesegyházat is. Ez az Illés azonban nem az Ó-szövetségi próféta, hanem a baktriai Merv város első keresztény püspöke Kr.u. 200-ból. Tudjuk viszont azt is, hogy Baktria volt a hunok őshazája. (Nem a jóval korábban, szintén Baktriából keletre költözött hunok – hanok költöztek tehát vissza nyugatra a honfoglaláskor, hanem az őshazában maradtak.) Azt is tudjuk, hogy Baktriában már a 200-as évek második felében elterjedt a manicheizmus. Ha tehát a 373-ban a Kárpát-medencébe érkező Atilla hunjai Baktria felől jöttek, akkor már ismerniük kellett ugyanazt a kereszténységet, mint a későbbi kijevi magyarok! Persze, elméletileg az sem kizárt, hogy a Fekete-tenger északi részén lakó gótoktól (akik eredetileg géták!) átvették az ariánizmust, (mert mint említettem, jelentősebb elvi különbség a két irányzat között nincs,) de a későbbi magyarországi inkvizíciós jegyzőkönyvek itt mindenképpen a manicheizmusról tanúskodnak.

Még néhány apró megjegyzés: A szerzők nem tudták megfejteni a portugálok eredetét. Szerintem egyszerű, bár nem én jöttem rá, hanem Práczki István. Szerinte a portugálok: parti gallok! A gall nem szorul magyarázatra, a portu-, port-, pedig ugyanazt jelenti a portugál nyelvben, mint a magyarban: part, parti! Ha már itt tartunk, megjegyzendő, hogy a gall ugyanaz, mint a gál, mely szó a sumérban is megvan, mint pl. gal-lu, ami annyit tesz: nagy ember, király. Ez a későbbi magyarban kál formában maradt fenn, a lu hátra került, így lett belőle kálló! (De ez már egy másik történet.)

Ami a Koronát illeti, nem értek teljesen egyet a szerzőkkel, mert szerintem a Pantokrátor most is az eredeti helyén van, és az utólag hátra rászerelt három képen kívül a többi is! De az alsó részre – szerintük – utólag felszerelt görög betűs képek elmélete megérdemli a további vizsgálatot!

Megintcsak ajánlom az általam közzétett képeket: !
www.ti.fw.hu!

Annak idején a groups.yahoo.com/group/rovas/ (ma már nem használt) listán folyt erről a kérdésről a vita, érdemes utánanéznie, mi hangzott el eddig.
Amennyiben Ön is hozzáfűzne valamit, kérem, a groups.yahoo.com/group/rovas_2 listán tegye meg. Várjuk! (Itt ez off…)

Tisztelettel:

Somlói Dániel

Elveszett-e egyáltalán?

Talán töb öntudatos olvasótársam meg fog lepődni azon amit a címben kérdezek, és gyorsan kikéri majd magának, hogy “bizony az ő tudása nem veszett el”.
Mégis azt mondom, elveszett, vagy nem is volt soha, de egy biztos, ma nincs.
Zárójelben megjegyzem, nem az egyén tudására gondolok itt, hanem az össznemzeti (ha lehet ilyen képzavarral élnem) tudásra.
Megpróbálom kifejteni, mi is az ami bánt engem.
Az előzöekben olvashattam különböző téziseket, tényeket, a lehetséges történelmünkkel (értsd magyarságtörténelem) kapcsolatban.
Nagyon szimpatikus nekem az egész gondolatmenet. Mivel történész nem vagyok, elfogadom a szakemberek állítását a mag és a héj elméletről.
Megpróbálom egy picit tovább gondolni azt, és rögtön kiderül hol a hézag.
Mi ugye(értsd magyarok) a mag-hoz tartozunk. Büszkék vagyunk elődeink műveltségére, tudására, kultúrális örökségünkre stb.
Hol van ma ez az ősi műveltség, tudás? Kinek(kiknek) a sajátja?
Mondok példát
Papp Gábor előadását hallgatva a szent korona programjáról, szinte a hátam borsódzott. Miért most hallottam erről először? Minden feltételem megvolt ahhoz hogy magamba szedjem a program legalább felületes ismeretét. Jártam középiskolába, szereztem több diplomát (ma is tanulok), mióta olvasni tudok, mindig van a kezemben könyv, rengeteget beszélgettem ” régi öregekkel, öregekről”.
Nehezen tudom elképzelni, hogy az emberekből néhány évszázad alatt ki lehet irtani az ez irányú tudásanyagot. Persze mondják hogy a Habsburg hatás, később meg a Kommunista. Elhiszem (tudom), hogy hamisította (hamisítja) mindenki a történelmet, akinek csak érdeke fűződött fűződik hozzá, de mégis. Nem lehetett volna legalább egy picit átmenekíteni a tudásból legalább szájhagyomány útján a jelenre? Hiszen azt nem befojásolja a cenzúra.
Miért csak találgatjuk a szakrális küldetésünket, miért nam szállt ez apáról fiúra a történelem során?
Ki az aki cenzúrázni tudja azt, hogy mit mond nekem a dédapám ,és hogy neki mit mondott az ő dédapja? (ha ötven évet veszünk egy emberöltőnek, akkor már az ezer hétszázas években járunk.)
ezzel szemben mit kaptam én szájhagyomány, iskola, olvasás és egyéb információszerzés útján? Semmit. És általában a magyarság? Nos nem sokat.
Joggal kérdezem tehát, hol az a több ezer éves kultúra, amit mi most mint egy kirakóst próbálunk összeraki? sajnos nem tudom, de ha valaki tudja, szívesen venném ha megosztaná valem, hiszen én, és sok társam, a közmegítélés szempontjából az “értelmiségi réteghez” tartozunk, mégis sötétben tapógatózunk.
Győzzön meg valaki arról, hogy ha egy népnek (magyar) van szakrális küldetése, akkor azt nem tudja, soha le nem írta senki, és bizony nem tesszük azt közkinccsé? Győzzön meg valaki arról, hogy a magyarokból, akik állítólag “MAG” és szakrális és sorolhatnám, egyszerűen megfélemlítéssel, zsarolással, hamísítással stb., mindt ki lehet irtani, és csak a “bólogató menetelés” marad?
Őszintén remélem nem így van, és valaki megnyugtató választ tud majd nekem adni

Gábor

Rendhagyó:
– mert most először írok a vendégkönyvbe
– mert kicsit más módon vezetném fel mondanivalómat, mint az eddig előttem szóltak
– mert az utóbbi hetekben olyan irányokba és olyan komolyra fordult az eszmecsere e honlapon (a fontosabbakat el is mentettem mindig innen magamnak), hogy immár lehetségesnek látom egy – az eddigiekből szinte természetesen következő, de – a további gondolatmeneteket (reményem és ítéletem szerint) hatékonyan segítő hipotézisem megosztását Önökkel.

Én is azon számosok közé tartozom, akik eszmélésük óta zavarónak, érthetetlennek, csonkának tartották Magyarország történelmét. E véleményeimet sok esetben nem tudtam pontosan megokolni, mert a hivatalos történelemírással való egybevetési kísérleteim során mindig volt valami válasz az éppen felvetődött kérdésemre. Ennek ellenére nemhogy csökkentek volna kétségeim, hanem egyre erősödött az az érzésem, hogy nagyon sánta a történelmünk (legalább is a Miénk).
Természetesen nagy gyakorlatot szereztem a „szőnyeg alá söprögetés művészetében”, amit belülről és kívülről egyaránt elháríthatatlanná tett a tény: természettudományos képzettségemből, szakmámból fakadóan nem vagyok hozzáértő.
Ettől persze nem javult semmi, csak felpangott. A feszítést fokozta a környezetem tagjai részéről tapasztalható hasonló feszengés, valamint egyes történészek kiszólása, vagy kérdésfelvetése.
S láss csodát! Ahogy közeledett az ezredforduló, úgy szaporodtak a publikációk, megnyilatkozások, melyek rendre-másra igazolták vissza – szakmailag egyre megalapozottabban – tétova kétségeim helyénvalóságát.
Hol tartunk ma?
Egyre több, függetlenül kimunkált elemzés, feltárás teszi elháríthatatlanná azt a képzetet, hogy a magyarság ősisége térben, időben, kulturálisan felmérhetetlen.
Ellentétben a hivatalos partikularitással.
A hozzám eljutottak közül a számomra legfontosabbakat említeném, a sort e honlappal kezdve:

– a magyarságkutatás eddigi eredményeit hatalmas szintetizáló munkájával leginkább reprezentáló és közzétevő Mesterházy Zsolt (itteni) írásai is azt részletezik, hogy a magyarság történelmi, nyelvi, kulturális öröksége időben legalább hatezer (de akár 40000) éve folytonos, míg térben legalább a teljes Európára (de, inkább Eurázsiára) kiterjedő kellett legyen, s éppen a legkevésbé manipulálható régészeti, antropológiai, genetikai vizsgálatokra alapozva…
– a hivatalostól eltérő utakat járó nyelvvizsgálati eredményeit 1999-ig összegző, részben a többiekét is reprezentáló Bábel előtt c. könyvében Kiss Dénes – egy magyar ajkú számára rendkívül élvezetes és természetes módon jut arra a – nyelvünk belső sajátosságaiból kényszerítően adódó következtetésre, hogy nyelvünk több tízezer éves, szerves fejlődés eredménye, amelyben ma is működőek a legősibb elemek, és amely szerkezeteiben feltárhatóan őrzi a Csendes-óceántól a Kárpát-medencéig terjedő területen lezajlott történelmünk nyelvi lenyomatait…
– legújabb (e sorok megírásához a legközvetlenebb indíttatást adó) élményem Borbola János Csillagszoba c. tudományos tanulmánya, amelyben a hozzám hasonló laikus érdeklődőknek is követhetően tesz magyarul elolvashatóvá több mint 2100 hieroglif jelből álló, Unas fáraó 4350 éves szakkarai piramisában található egyiptomi szöveget (értsük pontosan: e könyv visszavonhatatlanul és letagadhatatlanul, tudományosan bebizonyítja, hogy az egyiptológia által legkorábbra datált feliratokat egy a magyar nyelv ősét használó nép írta, ma is használt magyar szavakkal, archaikus, de rövid ráhangolódás után jól követhető nyelvi-gondolati szerkezetekben), vagyis innentől kezdve rendelkezünk közvetlen ókori magyar nyelvemlékekkel!…
– a matematika tanári végzettségű Varga Csaba, a Jel, jel, jel c., matematikai logikával megírt könyvében feldolgozta a világon ma (barlangokban, tárgyakon, cserép és egyéb töredékeken) fellelhető írásjeleket szigorúan alaktani (morfológiai, tehát a lehetséges jelentéstartalmakat szándékosan a vizsgálatból kihagyó) alapon, amiből arra a megállapításra jut, hogy az eurázsiai területeken élt népek írásbelisége legalább 20.000 éven keresztül stabilan olyan jelkészletet használt, amely hangzói számát tekintve a magyarhoz közel álló kellett legyen, s amely jelkészlet a legromlatlanabb változatban a székely rovásjelekben maradt ránk…
– elemi erejű, meghatározó jelentőségű Pap Gábor művészet- és világbölcseleti munkássága, amely éppen azt teszi kifejtéseinek középpontjába, hogy az autentikus magyar népi szóbeli és tárgyi örökségünk a mai, hatalmas apparátusokat mozgató tudományos világ számára is (vagy leginkább annak) hordoz kozmikus alapozottságú, nélkülözhetetlenül fontos ősi ismereteket, melyek kimutathatóan általánosak voltak éppen a legrégebbi maradványok által képviselt ókori kultúrákban szerte a föld kerekén; s ezek között a legjelenősebb, legelevenebb a magyar nyelv, ami mindenkinek, aki anyanyelveként kapja, teljes kozmológiai rendszert is a személyiségébe épít…
– a Tamana kutatásnak nevezett lelkes elemzéssorozat mára az egész földön több mint 7000 földrajzi és helynevet gyűjtött össze, amely a magyar nyelv szabályai szerint értelmezhető, s amelyek többsége a Kárpát-medencében is megtalálható.

Mielőtt továbbmennék, meg kell említenem, hogy a fenti olvasmányaim mindegyikében találtam több-kevesebb következetlenséget, megalapozatlanságot, esetlegességet, vagy a lelkesültségből fakadó túlzást.
Ezek, természetesen, mindig alkalmat adnak az alkotók rosszindulatú porbarántására, vagy kárörvendő kigúnyolására. Ami rendszeresen meg is történik – sajnos.

Aki viszont tudja, mennyire (nem véletlenül) információszegény területekről kell, hangyaszorgalommal összegyűjteni és egymásra vonatkoztatni minden maradvány minden apró részletét, az a fenti felsorolásban hozzáférhető eredmények megismerése után, fentihez hasonlóan összegezve azokat, elkábulva és hitetlenkedve keres kapaszkodót az addigi ismereteihez képest szédítő mélységűnek és terjedelműnek mutatkozó magyar ősiség peremén.
Lehet e igaz mindez?
Nem káprázat-e csupán az egész, amit a huszadik században megélt végletes aljasulás és elsilányosulás ellen, menekülésképpen, valóságpótléknak kreál magának a magyar?

Mint a nagyon kétséges helyzetekben gyakran tesszük, fordulhatunk most is A könyvhöz, mint a világ egyik legrégebbinek elfogadott (vagy elutasított), de mindenképpen párját ritkító hagyatékegyütteséhez, benne pedig a fent említett Kiss Dénes tanulmánygyűjteményében monoton ismétlődéssel felemlegetett, szinte mindenki által jól ismert helyhez (forrás: ,www.mek.hu, Katbibl/teremtés):

Ter 11
Ter 11.1
Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai.
Ter 11.2
Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek.
Ter 11.3
Így szóltak egymáshoz: “Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki.” A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul.
Ter 11.4
Azután így szóltak: “Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!”
Ter 11.5
Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek.
Ter 11.6
Így szólt: “Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják.
Ter 11.7
Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!”
Ter 11.8
Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését.
Ter 11.9
Ezért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.

Illő tisztelettel és a jelentőségének megfelelő gondossággal közeledve az idézethez, a következő gondolataim formálódnak:
– megnézve a közelében előtte és utána következő szakaszokat, azok a pátriárkák leszármazási sorát tárják elénk, amik között az itt idézettek tematikus zárvány-, vagy stílusosabban egy a családfa ágai közé ékelődött szellemi agyagtáblatöredék hatását keltik bennem
– az itt idézett szakaszok jól követhető, önmagukban megálló, egymásra fenntartás nélkül vonatkoztatható eseményrendet alkotnak
– a Ter 11.1 idézet tömören és önmagát megerősítően közli: Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai.
Nincs semmiféle korlátozás, vagy lehatárolás benne, tehát Az egész föld-re kell érteni.
Ugyanis ez az Ószövetség egy idézete, amit az összes felekezet egységesen Isten kinyilatkoztatásaként tisztel, közelít meg.
Márpedig Ő az egész föld-ről nyilatkozik, amit Ö teremtett, minden zeg-zugával. Tehát nincs okom, sem jogom kevesebbet érteni rajta, mint a teljes földkerekséget.
– Ha ezek ellenére mégis fenntartásaim lehettek volna, úgy azok is eloszlanának, hiszen amint behatárolható hely a megfigyelendő terület, azt külön megnevezi. Ld.: Ter 11.2.: Sineár földjén, vagy kevésbé behatároltan, de tájoltan: keletről.
– A folytatásban még háromszor rögzítődik, hogy az osztatlan egész földről szól és arra vonatkozik a nyilatkozat.
– Olyan nagy jelentőséggel történik ez, hogy az első idézet első három szava és utolsó idézet utolsó három szava éppen: az egész föld!
Keretbe zárják tehát a teljes esményrendet, s emiatt jelenik meg számomra a többi szöveg között „zárványként” e kilenc szakasz.

Itt a helye hipotézisem kimondásának, amit nyilván nagyon sokan kimondtak már magukban, vagy óvatosabb köntösben:

A magyar nyelv az egyenesági örököse, a legkevésbé romlott változata, a mai napig szerves működtetője,megőrzője az emberiség közös és egyetlen ősnyelvének.

Régóta tudjuk: nyelvében él a nemzet!

Számunkra ezért természetes, amit kimond a Ter 11.6:„ egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek”,…
„az egész földön”.

A magyar nemzet egyenesági örököse az egész földön egységes ősnemzetnek!

Valós történelmünk ezért nem visel el térbeli és időbeli korlátokat.
Ezért tudott mindig is integrálni bárhonnan érkezettet nemzetünk.

Kegyelmi állapotban vagyunk! Adjunk hálát…!

Ezt jelenti nevünk: Magyar.
Pontosan úgy, ahogy Kiss Dénes bontja ki: Mag-ar, azaz Mag-érték.

E hipotézis erőterében áttekintve a fentebb sorolt elemzések eredményeit, azok logikus, egymást különböző vonatkozásaikban harmonikusan kiegészítő és feltételező egységbe állnak össze.

Nálam sokkal kiérleltebben beszél erről Pap Gábor, az e honlapon is elolvasható „Angyali korona, szent csillag” c. értekezésében:
„Ez arra figyelmeztet, hogy nem jó önkényességet emlegetni ilyen bonyolult rendszerek értelmezésekor. Mert hogyha nagyon bonyolult a rendszer és egy másik nagyon bonyolult rendszerrel, …, hézagtalanul fedésbe hozható, akkor ez „kemény” bizonyítéknak számít amellett, hogy a kettőnek akár genetikus köze is lehet egymáshoz. Akkor már nem lehet azt mondani, hogy ez bizonyítatlan hipotézis” (kiemelés)

A magyarság ősiségének vizsgálatában és kinyílvánításában nincs semmi melldöngetés, kivagyiság, vagy pöffeszkedés, csupán a teremtés ilyetén működésének tudomásul vétele.

Ilyen örökség ápolása hatalmas felelősséggel jár, aminek meg is kell tudni felelni. Emberes feladat!
Emberré kell válni, s Embernek kell megmaradni az emberiség egészsége érdekében.
Ez szakrális küldetésünk.

2004. június 28-29.

Barátsággal:
Fabó László
villamosmérnök

Erre nem tudok biztos választ adni, mert senki sem tudja, hogy az egyiptomiak hogyan kerültek Egyiptomba. Annál érdekesebb számomra, hogy hogyan kerültek onnan ide? Ma a köztudatban Egyiptommal kapcsolatban él egy sereg tévhit. Ilyen pl. az, hogy az egyiptomi nyelv meg van fejtve. Érdemes elolvasni Borbola János ide kapcsolódó könyveit, pl. az „Olvassuk együtt magyarul” címűt. Ebből megtudhatjuk, hogy az egyiptológusoknak a legtöbb esetben halvány fogalmuk sincs az írások értelméről, mégpedig azért, mert egyrészt a szakirodalom szerint az egyiptomi nyelv magvaszakadt holt nyelv, (amit ma már senki sem ért,) másrészt pedig azért, mert az egyiptomi hieroglifás és hieratikus írások többnyire csak a mássalhangzókat írták ki, a magánhangzók nagy részét „automatikusan” kellett a szövegbe beleolvasni. Borbola ezt írja: „Mint azt látni fogjuk, az ősi egyiptomi írás megfejtéséhez vezető út az agglutináción, a suffixes ragozáson és többek között a lágy mássalhangzókon keresztül a magyar nyelv ősébe torkollott.” Az egyiptomi írás olvasásakor ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint a magyar rovásírás olvasásakor! (Pl. hangugratás, stb!) Ami a döbbenetes, hogy így többnyire magyarul érthető szövegeket kapunk! (Természetesen nem a mai magyar nyelvnek megfelelőt, de viszonylag érthetőt, mint mondjuk egy erőteljes nyelvjárást.) Az ú.n. székely-magyar rovásírásban szintén érdekes dolgokat találhatunk, mint pl. az úgynevezett „tpru” jel, ami az egyiptomi szkarabeusz, vagyis a felkelő nap jele. Vajon, hogy került oda? Itt van egy szemléltető kép, de nem tudom, megjelenik-e? Ha nem, Forrai Sándor írásait ajánlom, ott látható a tpru is!

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete c. könyvében azt írja, hogy „a szumír és az egyiptomi nyelv eredetileg ugyanaz.” Be is mutat több egyiptomi nyelvemléket, magyar olvasatukkal együtt. Itt, a Kárpát-medencében számtalan nyoma van a tpru-n kívül is annak, hogy valamikor egy egyiptomi eredetű népcsoport itt kötött ki. Ilyenek az erdélyi „székek”, (egyiptomi „székúr” – itt háromszék, gyergyószék, stb.) a „lófő” kifejezés, a mátka szavunk, amely Mát istennő nevéből lett, és a sok kiforgatott értelmű szó, amelyeket a judeokereszténység terjesztői szándékosan változtattak undorító értelműre. (Ezzel kapcsolatban Práczki István írásait kell olvasni.) Ilyen pl. a sár szavunk, ami eredetileg fényességest, királyit, istenit jelentett, vagy ilyen az egyiptomi Sekhmet istennő neve, amiből csekmet lett, (a szemét egy fajtája). Mint tudjuk, a görögök minden név végére odatoldottak egy-egy isz-t, vagy ész-t, melyet el is hagyhatunk, ha a név eredeti változatát keressük. Ilyen Íz-isz és Ozir-isz is. Ízisz nevét használják ma káromkodásként, pl. Mezőkövesd környékén, amikor azt mondják: „Hogy az Íz egye meg!”

Az tehát, hogy valamikor ide kellett, hogy érkezzen valamilyen egyiptomi eredetű népcsoport, sokak számára nyilvánvaló volt, a megoldást Horváth István találta meg. Horváth kimutatta, hogy középkori királyi okleveleink számtalan esetben filiszteusoknak hívták a jászokat, egészen addig, míg Mária Terézia ezt (1741-ben) be nem tiltotta. (Vajon miért?) Példaképpen álljon itt ezek közül Zsigmond királyunk 1407. évi 165. okleveléből egy részlet, melyben ez olvasható: „Capitaneorum PHILISTAEORUM seu JASSONUM nostrum de Ujszász. (Az újszászi kiváló nagyságú filiszteusainknak, vagy jászainknak.) A filiszteus tehát jász!

Mint tudjuk, Kánaánban éltek a filiszteusok, akiket ma palesztinoknak mondanak, és akik mára „el-arabosodtak”, nyelvük, vallásuk, kultúrájuk teljesen megváltozott. Valamikor ők is Egyiptomban laktak. Van egy (feltehetőleg Arriánustól eredő) történet, melyet többek között Manasses Constantinus, és Cedrenus György vetett papírra, és amely szerint Egyiptomból, sanyarú sorsát megelégelve kivándorolt egy nagyobb népcsoport. (Valószínűleg a piramisépítések miatt.) Később azonban az egyik Sesostris nevű fáraó, (nem tudni melyik) büntető hadjáratot szervezett ellenük, szövetséget kötve bizonyos szkítákkal, akiket a többiek ettől kezdve pártusoknak, azaz elpártoltaknak neveztek. (III. Sesostris Kr.e. 1850 körül élt, mellszobra Berlinben ma is látható. A történelemkönyvek már nem tudnak róla, mint ahogy a kivonulásról sem. Vajon miért nem?) Itt ezúttal csak a filiszteusok esetleges egyiptomi eredete a lényeg, akik ezek szerint először Kánaánba költöztek. Az üldözöttekről elmondják még, hogy végül Thrákia környékén kötöttek ki, de nyilvánvaló az is, hogy Kánaánban is maradtak filiszteusok, hiszen ma is élnek ott palesztinok. Ezek szerint csak egy részük jött el errefelé. Érdekes lehet még az is, hogy a hattik, éppen abban az időben lettek hettiták, (hétiták) amikor a jászok Kánaánból hozzájuk menekültek Sesostris elől, így lett a hat népből hét. A hettita birodalomból a pelaszgok területén át jöttek tovább, majd amikor az akhájok és a dórok elfoglalták a mai Görögország területét a pelaszgoktól, akkor kényszerültek még északabbra jönni.

A római írások már a Dráva környékén említik a jászokat, Plínius is ír a Varasd és Toplica táján tanyázó „iasokról”, és az ott található „Aquae Jasae” forrásról, tehát egyértelműen bizonyított, hogy a jászok nem a honfoglalás után költöztek ide, hanem már jóval korábban, még a rómaiak előtt!

Van számtalan régészeti lelet is, ami a fentieket igazolja, de ezeket nem szokás mutogatni, és ha mégis előkerülnek, rendszerint a rómaiak hagyatékának nyilvánítják őket. (Mint pl. a szombathelyi Isis szentélyt, amit ugyan használtak a rómaiak is, (talán át is alakították,) de nem ők építették! Állt már előttük régen, akárcsak Szabaria.) Ilyen a „kecskeméti pelaszg réztábla”, és ilyen az Egyed községben talált lelet is, az 1983-ban kiadott Művészeti lexikonban bárki megnézheti egy elképesztő darabját!

Még annyit mindehhez, ha már itt tartunk, a jászokhoz hasonlóan délről költözött be a Kárpát-medencébe a palóc és a székely nép is. (Kb. Kr.e. 1200 körül.) A palócokat a római időkben ózokként (majd pal-ózokként) említik, ott, ahol ma is élnek, pl. a Garam völgyében. A székelyeket sicul, (szikul) sicel (szikel) néven találjuk meg, már a pelaszgok hét törzse között! (Ld. Herodotos!)

Képeket sajnos nehezen tudnék itt bemutatni, nem is tudom, a fórum alkalmas-e erre? Ezért igyekeztem megadni a forrásokat, javaslom azok olvasását!

Én, mint érdeklődő, de hozzá nem értő szeretném elmondani, hogy az általam az interneten talált anyagok olvasása után milyen kép is alakult ki bennem. Tömören: teljes káosz.
Régen egy nép voltunk a közép amerikai indiánoktól kezdve a szíriuszi ősmagyarufókkal:) A viccet félretéve teljesen összezavarnak “…az Egyiptomból kivonuló jászok (filiszeusok)…” típusú kijelentések. Mikor és mit kerestek a jászok egyiptomban, akik ráadásul a filiszeusok vagy filiszteusok??
Ugyanez áll a nyelvre is. Ezzel se nagyon tudok mit kezdeni: “…a dakota dal: a Raka nuje dizet, ijla füsti hezod – Megrakják a tüzet, száll a füstje hozzád…”. Elnézést kérek, nem konkrétan ezzel van bajom, hanem általában azzal, hogy az ilyen kijelentések mellett soha nem találok egyetlen hangfájlt sem.
Én hiszem azt, hogy a magyar nép nem egy szedett-vetett horda, aki egyszercsak a sok kumiszivásból kijózanodva itt találta magát, valamint azt is hiszem, hogy a magyar kúltúra sem rosszabb a világon senki másénál.
DE, az a baj, hogy sok ilyen írást ha nincs mellette legalább egy fénykép, vagy esetleg egy hangfájl, akkor azért egyhén szólva kétkedve fogadok.
Elnézést mindenkitől, de azt hiszem a sok különálló résztörténet mellett egy olyanon kell gondolkodni, ami legalább megpróbál valamilyen egységet teremteni. Bár elismerem, nem tudom kívülről az összes népcsoport nevét hat változatban, valamint az összes évszámot, hogy ki-hova-mikor vándorolt, de szerintem ha csak az ezt tudó “bennfentesek” érthetik meg, akkor szélesebb körben nem is fog érdekelni senkit,… (meg akkor nincs is semmi értelme:)

Pédául engem igen érdekelne ez a dakota dal, de az a baj, hogy elhinni addig nem tudom, amíg nem hallom (és nem hiszem el, hogy nincs ideje valakinek összekötni egy 200Ft-os kábellel a magnó vagy CD fejhallgató kimenetét a hangkártyája vonalbemenetével, hogy elmentse egy hangfájlba)

Végül elnézést, ha én, a hozzá nem értő raboltam bárki idejét, ha túl sok hülyeséget írtam. Valaki azért világosítson fel, tényleg ilyen hülye vagyok vagy van itt egy kis káosz is….
Köszönöm.

Persze hamar rájött az “uralkodó osztály”, hogy a pillanatnyi érdekek szolgálatába állított “tömegtájékoztatás” sokkal hatékonyabb, ha a hírek mögé egy történelmi tablót festenek. Az isteni eredetű fáraónak megrajzolták a családfáját egészen a Napistenig; megírták az Aranykor történelmét, amikor a saját népük uralkodott a környező népek fölött, igazságosan, mindenki javára; ám a szomszédok gonosz fondorlattal fellázadtak az ősi Rend ellen, pusztító háborúkat indítottak ellenünk, stb.

Mindez a hamisítási igyekezet találkozott a nép lelki igényeivel, hiszen mindenki szeretné abban a hiszemben élni életét, hogy ő a Jókhoz tartozik, és ha háborúba megy, akkor a Rosszak ellen fog fegyvert, jogosan. Ezért aztán a hamis állítások nem enyésztek el, hanem beépültek a nép eredet- és történet-mítoszába. A sok-sok hazugság olyan szövevényes, átláthatatlan folyondárrá terebélyesedett, amit egyszerűen lehetetlen kibogozni. A gordiuszi csomóhoz hasonlóan csak egy huszárvágással lehet átlátható helyzetet teremteni a történelemben.

[Élvezettel olvasgatom az Index fórumait, amelyekben Időhídépítő fáradhatatlanul hadakozik Dubois-val. Előbbi az “antik” történetírók nagy részét “humanista” csalónak tartja, utóbbi ügyes idézetekkel bizonyítja(?), hogy mivel A egy művében idézi B egy sorát, B korábbi, mint A, amire Időhídépítő A-t is bevonja a csalók körébe, stb. Mivel (különösen a kódex-másolók korában) a forrásokba könnyedén be lehetett csempészni egy-egy megjegyzést, ezen hivatkozások hálója sem adhat biztos támpontot a források, íróik s így maguk a történelmi események valódiságát és sorrendiségét illetően. A hazugságok erdejében nem lehet tisztán látni.]

Milyen lehet a valódi történelem? Az emberiség hazugságoktól mentes története?

Ha tabula rasát csinálnánk, ha egyenként helyeznénk el a körültekintően megvizsgált, régészeti leletekkel igazolt, (majdnem) biztos tényeket a kezdetben üres táblára, majd visszavennénk az ezekhez a tényekhez kapcsolható, ezeknek megfelelő források állításait is, milyen kép tárulna a szemünk elé?

1. Nem látnánk vissza messzire az időben, pontosabban nagyon kevés ismeretünk maradna az 1-2 ezer évvel ezelőtti korokról is.

2. A folyamatok logikusabbak lennének, eltűnnének a megmagyarázhatatlan kulturális hanyatlások.

3. Nem lennének jó és rossz törzsek, népek, társadalmi osztályok. Mindenki könyörtelen, rövidlátó, önző, anyagias, hatalomvágyó volna. Aki viszonylag hosszú távon gondolkodva nem zsigereli ki népét, már igazságos királynak számítana.

Bár ezek is csak igazolatlan elképzelések, lehet, hogy alapvetően más eredményre jutnánk.

Somlói Dániel